Dan: LUCY! VIGYÉK KI INNEN MOST AZONNAL! EGY HÓNAPJA TARTANAK ITT BENT MINDEN OK NÉLKÜL! MÁR CSAK KÉT HÉT VAN A SULI KEZDETÉIG! EMIATT MARAD EL A VAKÁCIÓM!
Lucy: Túldramatizálod.
Dan: Nem dramatizálom túl. A Christensenben később volt vége a tanévnek, most meg itt a Brookland, ahol hamarabb kezdődik a tanítás.
Lucy: Tényleg! El is felejtettem, hogy új suliba mész!
Dan: De jó neked, én nem.
Lucy: Pedig tudhattam volna. Nemrég érkezett meg az egyenruhád.
Dan: MI?! Egyenruha is lesz?!
Lucy: Nem mondtam?
Dan: Nem.
Lucy: Akkor most mondom. Hogy van a pasid?
Dan: Ne válts témát. És asszem Alex nem a pasim. Sajnos.
Lucy: SAJNOS?! Dan, kezdesz puhulni. És mi az, hogy „asszem”? Vagy a pasid, vagy nem. Nem hiszem, hogy lenne köztes állapot.
Dan: Hagyj békén!
Lucy: Csókolóztatok már?
Dan: Hagyjál!
Lucy: Te jó ég! Az első csók…
Dan: NEM CSÓKOLT MEG, AZ ISTEN SZERELMÉRE, LŐDD MÁR LE MAGAD!
Lucy: Ez nem volt szép tőled. Főleg Maitland után. Én csak érdeklődtem.
Dan: Ha kérhetlek, ne emlékeztess az első sajátkezű emberölésemre.
Lucy: Rendben… Na és az milyen volt?
Dan: LUCY!!!
Lucy: Jól van, jól van, nem kell úgy kiakadni.
Dan: Úgy viselkedsz, mint egy óvodás. Ja, nem. Azok szófogadóak.
Lucy: Ugyan már, Dan! Te beszélsz?
Dan: Én.
Lucy: Ki hisztizett pár hónapja?
Dan: Ez övön aluli ütés volt.
Lucy: Lábadozz csak, és olvasd a kötelezőket!
Dan: Kerüljek ki innen, esküszöm, megfojtalak.
Lucy: Álmodban, hercegnő! (És fegyverről puszta kézre? Fejlődsz visszafele!)
Dan: Ott minden egyes alkalommal! (Mit szeretnél? Pokolgépet házhozszállítással?)
Mint később kiderült, a bomba hatástalanítását Alex elég extrém módon oldotta meg: a levegőbe röptette az egész kócerájt. Kár, hogy nem voltam magamnál, szép lett volna látni.
A magyarázat egészen egyszerű: a bombákat ebből az épületből irányították. Tehát csak meg kellett semmisíteni a fent említett emberi kéz alkotta gyár-szerű izét, és tádám! Veszély elhárítva. Erre mondják, hogy egyszerű, mégis nagyszerű.
Hogy az MI6 hogy magyarázta meg illetve ki a robbanást, az most mindegy. Legyen elég annyi, hogy mire a tűzoltók kiértek, addigra a lángok nagy része elhalt, mivel a beomló tetőszerkezet maga alá temetett mindent (majdnem minket is), elzárva ezzel az oxigént a tűztől, vagy mi. Tudjátok, mikor a tábortűz összeroskad.
Mire pedig a rendőrség kiért, addigra eltűntek a nyomok: hulla, berendezés – és persze mi.
Ja, meg Jaszen is. Alex azt mondta, a hatodik golyó a karját találta el a bérgyilkosnak. Pech.
Hát még az, hogy még mindig nem tudom, hol van Lucia Rose! Pedig már majdnem megvolt!
Nem baj, van még nap. Egyszer úgyis elkaplak, és kiszedek belőled mindent!
– Anne nővér, már meggyógyultam!
– Dehogy gyógyultál, rengeteg vért vesztettél, ráadásul a karodat is műteni kellett!
– Hülyeség, az csak egy rutinműtét és pár karcolás!
– Pár karcolás?! – hüledezett kedvenc nővérkém. – Ha az iskola miatt aggódsz, a tanévnyitón már ott lehetsz.
– Pont emiatt félek.
– Ugyan már, Dan! Az iskola jó dolog! Ráadásul most leszel nyolcadikos! A legjobb év szerintem. Én akkor lettem először szerelmes.
Anne nővér ilyen volt. Mondjuk nem kis munkámba tellett leszoktatni a Danielről, de végül sikerült. És most itt csacsog, hogy ő mikor volt szerelmes, és hogy Alex mennyire illik hozzám… jaj istenem. Ha ez így folytatódik, a végén végérvényesen belezúgok abba a srácba. Még kitartok, de a körülöttem lévők mind meg akarnak törni… mi lesz itt…
– Mellesleg ki akarna rád lőni? – gondolkozott hangosan a nővérke. – Áh, hagyjuk, én nem faggathatlak, te meg nem mondhatod el. Pedig olyan kedves lány vagy.
– Kösz. – Ő se látott még a suliban/utcán/éjszaka/bevetésen. De nem, nem tehetem meg, hogy én világosítsam fel a tévedéséről.
– Ó, igazán nincs mit.
Anne nővér kiment, én meg egyedül maradtam. Persze pár hete még volt szobatársam, de hál’ istennek már felgyógyult. Persze ezt csak és kizárólag önös érdekből kívántam neki. Ha még egy hétig maradt volna, vagy én megyek, vagy ő, de utóbbi esetben valószínűleg a hullaház lett volna a cél.
Elméletileg én mostanában többször voltam egyedül, mint az egészséges lett volna. Alex és Lucy néha meglátogattak – természetesen soha nem egyszerre. Mindketten tudtak a másikról, de arra nem vették a fáradtságot, hogy egyszerre jöjjenek.
Tulajdonképpen jobb is így. Lu a végén még letámadná szegény srácot, hogy lefeküdtünk-e. Figyelembe se véve, hogy még csak pár hónapja múltam tizennégy és nem vagyok egy kurva.
Magányos óráimban azon filóztam, hogy mi a fenének hagy hidegen egy gyilkosság, amiben enyhén fogalmazva is aktív résztvevő voltam. Csúnya dolog megölni egy embert – ennyi jutott el össz-vissz a lelkiismeretemig. De Maitland is meg akart engem ölni, szóval bizonyos értelemben visszakapta, amit adott, szóval megbűnhődött, szóval… Ááá, hagyjuk az egészet. A pszichológia nem az erősségem.
Alex minden nap meglátogatott. Tulajdonképpen sokat segített: vele együtt sikerült meggyőznöm Mrs. Jonest, hogy nem sérültem meg túlzottan lelkileg, és nincs szükségem pszichológusra. Ami aggasztó, hogy az a nő gyanakodik rám valamiért.
Dan: Hello Nina! Milyen Görögország?
Nina: Király. Kár, hogy nem tudsz jönni… miért is?
Dan: Egy-két apró sérülés közbejött a tetőpontnál.
Nina: Aha. APRÓ sérüléseid miatt kerültél jó pár hétre kórházba.
Dan: Pontosan. Szóval, milyen Görögország?
Nina: Fantasztikus! És képzeld, van itt egy pasi, olyan helyes és aranyos, bár alig beszél angolul, de azért elég jól megértjük egymást.
Dan: Gondoltam. Te melyikkel nem tudod megértetni magad?
Nina: Hát… Várjunk csak, ne akard a Sydney-s incidens után bemesélni nekem, hogy nem jártál még Görögben.
Dan: Voltam ott egy kis ideig „kisebb küldetés” címen. De semmi komolyabb.
Nina: Aha. És összejöttetek már Alexszel?
Dan: Mi?
Nina: Igen, ti!
Dan: Mármint, micsoda? Szépen kérlek, ne kezd te is!
Nina: Á, szóval más is észrevette már.
Dan: Éppen elég nekem Lucy és Anne nővér.
Nina: Nővér? Ezek szerint még mindig a kórházban vagy.
Dan: Ja.
Nina: Hoppá, mennem kell, később még írok.
Dan: Ok. Szia!
Nina: Csaó!
Dan: Nem Olaszországban vagy, tökkelütött!
A Ninával folytatott e-mailezések mindig megnyugtatnak. Talán mert olyan felszínesek, és nem firtatja, hogy jövő héten hová megyek, és most őt idézem, rosszfiúkat hajkurászni, és élvezni a helyzet adta ingyen szabadságot, valamint azt, hogy tulajdonképpen következmények nélkül lóghatok a suliból.
Legalább ő kitart mellettem.
Ja, és a leglényegesebb: még nem volt vége az e-mail-áradatnak.
Jött még egy utolsó.
A feladó címét nem írta ki. Bár ha meglett volna adva, hát… Jaszen törölte szerintem már rég.
Címzett: Daniel Bennett – danbennett@freemail.com
L.R. követekező megbízatása miatt Walesbe utazik november környékén.
Aláírás nem volt. Mindegy.
Sikerült! Megvagy, Lucia Rose!
Már csak el kell jutnom oda. És meg kell találjalak. (Jaszen, pontosabban is megadhattad volna a címet!)
De miért aggódom? Lehetne rosszabb is. Kiindulási pont már van. Addig viszont…
– Anne nővér, haza AKAROK menni!!!
(Folytatás: Az Amanda-projekt
Köszönök minden véleményt, amit a történet az első fejezet feltöltése óta kapott! Nagyon sokat segített minden kritika, hogy képes legyek befejezni, és ne unjam meg a közepén az írást. ^^
Őszintén szólva, így utólag visszaolvasva az egész történetet, a sztori közel sem tökéletes, és itt nem csak a fogalmazásra gondolok… Mindegy. A folytatást, amint lehet, elkezdem. És még egyszer köszi a sok véleményt!)