Meg Cabot / Jenny Carroll
2007.05.27. 16:05
A sorozatot ajánlja: Susannah
Tudom, hol vagy! Ketten a Harleyn
Jessica Mastriani a legjobb barátnője kedvéért, aki le akar fogyni, gyalog indul haza az iskolából két mérföldre lévő otthonába, és egyenesen beleszalad egy hatalmas viharba, aminek súlyos következményei lesznek. Nem mintha azelőtt nem lettek volna problémái. Élete a szurkolás és a fuvolázás mellett a rögbi csapat nagyágyúival folytatott verekedésekben és az e miatt kirótt büntetésekben merül ki. Még szerencse, hogy ilyenkor a gimi legbelevalóbb végzős tanulója, Rob mellett ülhet. Ez a mostani azonban komoly problémának ígérkezik. Hazafelé menet ugyanis addig ismeretlen képességre tesz szert. Olyasmire, ami éppúgy felhasználható jóra, mint rosszra.
Fedőneve: Kasszandra A kutatás folytatódik
Jessica egy nyári, erdei táborban gyerekfelügyelő, ahol is megkeresi egy eltűnt kislány kétségbeesett édesapja, hogy segítségét kérje. Jessica otthagyja a gyerekeket, és Robbal, szerelmével elindul nem mindennapos mentőakciójára.
Veszélyes terepen Mindenhol lesnek rájuk
A különleges képességét villámcsapás révén „szerzett” Jessica – és barátja, Rob – kalandjai folytatódnak és egyre fenyegetőbbé válnak: már nem csak ők ketten, hanem a családjuk is veszélybe kerül.
Hajsza Ketten a gonoszok ellen
A tizenhat éves Jessica Mastriani tudja, hogy nem sikerülhet eltitkolnia különleges pszichikai képességét, melyet az USA kormánya a saját céljaira is fel akar használni. Azt azonban soha nem gondolta volna, hogy Cyrus Krantz, az FBI egyik fejese meggyőzheti arról, hogy az ő elitcsapatában a helye, amely hozzá hasonló különleges adottságú emberekből áll. Amikor az erdő mélyén élő bűnözők elrabolnak egy helybeli fiút, kiderül, hogy Jess célja egybevág Krantzéval. Így nem marad más választása, mint hogy összefogjon vele, hogy elejét vegyék egy még súlyosabb bűncselekménynek. Vajon sikerül-e a gyűlölet és félelemkeltés légkörében kettejüknek - és persze Jess szerelmesének, Robnak és barátainak - megmenteniük a kiszemelt áldozat életét a sajátjuk elvesztése nélkül?
Isten veled, Villámlány! Hiányzol
Jessica Mastriani, aki sokak véleménye szerint erősen problémás tinédzser volt, semmire se vágyott annyira, mint arra, hogy "normális" legyen. Ennek a vágyának azonban búcsút kellett mondania egy viharos délutánon, amikor hazafelé tartott az iskolából. Egyik napról a másikra világhírű lett "Villámlányként", aki mindenkiről, aki eltűnt - akár él, akár meghalt - tudja, hol kell keresni. Hamarosan az Egyesült Államok kormánya is igénybe veszi különleges képességét. Új munkájának azonban súlyos ára van, s Jess hónapok múltával önmaga árnyekaként tér vissza otthonába...
|