1. fejezet: Első találkozás

Jaszen a horizontot kereste meg tekintetével. Holnap fog diplomázni, holnap lesz teljesen a Skorpia tagja, holnap Malagostóból elküldik az első küldetésére.

A fiatal orosz férfi nem mosolygott, ahogy a tartalom egy érzése letelepedett fölötte. Végre elindíthatná az álomkarrierét!

- Azt akarom tőled hogy légy titkos nekünk, Jaszen – mondta Julia Rothman.

Jaszen alig tudott elrejteni egy sóhajt, de nem vitatkozott Mrs. Rothmannel. Ez egy bárkire vonatkozó volt, hogy simítson ki valakit, tegye őt, aki egy napon a legjobb bérgyilkosok közül az egyikké válhatna a világon. Jaszen nem szerette a titkos munkát. A specialítása: kérdés nélkül ölt miközben nem tettetett.

Jaszen jelzett Mrs. Rothman-nek  csendbe maradt hogy folytassa.

-         Nekünk ott van egy olyan ügyfél, aki azt akarja hogy távozásra késztessük a CIA-t az üzletből. Sok pénzt ajánl. Nem tudom hogy neki milyen van neheztelése ellenük, de ez így jobb; nem leszünk érintettek a személyes viszályukban. Egy olyan vegyszert akar fejleszteni ami képes lesz megölni minden embert a szobában – és szeretné a CIA főhadiszállásán elhelyezni. Mindazonáltal a  CIA belenéz a múltjába és felügyeli őt, - de megfogadta hogy beküld egy ügynököt. Azt akarja tőlünk hogy küldjünk egyet a mi csapatunkból persze mindezt úgy hogy a CIA ne sejtsen semmit. Én téged válaszottalak, Jaszen – mondta Mrs. Rothman

-         Engem tisztelnek. – válaszolta

-         A CIA már tud rólad - te  orosz ügynök vagy – elődödnek találtam valakit az MI6-nak dolgozott – tőle megszabadulnak és át tudod venni a szerepét. Nemrég elköltöztél Amerikába és most a CIA-nak akarsz dolgozni. Egy emberünket már beépítették a CIA-nál, és ő arról fog gondoskodni hogy megkapd a küldetést. Mindaz, amit neked tenned kell, akadályozd meg hogy a partnered akármit is megtudjon a tervről amit az ügyfelünk tervez. Létfontosságú hogy ne haljon meg – különben a CIA tudni fogja, hogy valami nincs rendben. Győződj meg arról is hogy bízik-e benned. – mondta Mrs.Rothman

-         Az emberek természetesen nem bíznak bennem. – mondta Jaszen.

-         Tudom, tudom. – mondta. Fogok neked adni egy kevés tanácsot – cselekedj miközben gondolkodsz. Tegyél úgy mintha a barátja volnál. Legyél udvarias. Nézd őt egy kicsit. Tegyél úgy mintha szeretnéd őt ráadásul, ha kedveled… - mondta Mrs.Rothman.

-         Értem – mondta Jaszen.

-         Rendben. Most te olyan felső-elsőrangú diák vagy én biztos vagyok benne hogy sikerrel fogsz járni. – mondta miközben vállon veregette és elsétált. Valaki, aki nem ismerte Mrs. Rothman-t, feltételezné hogy az egy bók volt – de valójában ez egy figyelmeztetés volt. Ő tudta mit jelentett: Ha elbuksz halott vagy.

Jaszen nem akart meghalni.

x.x.x

Tamara Knight nem volt egy szokásos 19 éves lány. Az iskolából, miközben jó jegyekkel távozott, az ember azon töprengene, hogy miért nem járt egyetemre. Magát eltartva élt egy Bostonban lévő kis lakásban, a családtagjai néhány évvel ezelőtt elköltöztek Kanadába miközben Tamarát Bostonban hagyták hogy ott fejezze be az iskolát. Iskolai diákként a CIA-val edzett. Amikor 19 éves lett elküldték őt első küldetésére. Most közel a 20-hoz jó néhány küldetésen volt.

Tamara felvette csengő mobiltelefonját. Ez nem a szokásos telefonja volt, ami csengett,- csak egy személy tudta ezt a számot.

-         Igen, Joe? – kérdezett.

-         Van egy küldetésem számodra. – mondta Joe.

-         A Főhadiszállásnál találkozzunk? – kérdezte Tamara.

-         Igen. Azonnal. – mondta miközben letette a kagylót Joe. Tamara sóhajtott.

Megragadta kézitáskáját és bepakolt mindent mielőtt kiment. A kézitáskája nem olyan dolgokat tartalmazott mint amit az általános nőknél megszokhattunk. Az a rúzs amit vitt igazából egy dinamit volt aminek ha lecsavarta a fedelét egyből aktiválódott. A PDA amit magánál tartott egy különleges eszköz volt mert a világ bármely pontjáról CIA hozzáféréssel rendelkezik, rádiót tudott észlelni, infravörös, elektromágnes és bármilyen más fajta hullámot tud érzékelni. Az iPodja egy hatásos lehallgató készülék és robbanóanyag volt . A toll láthatatlan tintát írt fel, amit csak egy olyan vegyszer fedheti fel amit CIA-nál terveztek.

-         Mi ez ilyenkor? – kérdezte Tamara.

-         Van egy ügy aminek szeretném ha utána néznél. – mondta miközben Joe az asztalra tette a kezeit. Van egy ember akit Mr. Stevenson-nak hívnak aki a Stevenson Pharmaceuticals vállalatot üzemelteti. A vállalatuk igen ismert mert egy úttörő gyógyszert találtak fel. Mindazonáltal azt gyanítjuk, hogy több van a professzionális homlokzat mögött. Azt szeretném hogy Sydney –be menj, és derítsd ki hogy a vállalat hol van és nyomozz utánuk. Segítségedre hoztam neked hamis személyazonosságot és a partneredet – ti két tudós vagytok akik házasok és munkát szeretnének az iparban. Azt szeretném hogy kísérd figyelemmel a tevékenységüket és jelents bármilyen rendelleneséget.- mondta Joe.

Tamara bólintott.

-         A társad, Dimitri Ivanovitch – mondta Joe. Első ránézésre egy 22 éves jóképű fiatalembernek nézett ki. Fényszőke haja volt és kék szeme meg a bőre embereket sápaszt el. 185 cm magas széles vállakkel és izmos testel megáldott férfiú.

-         Dimitri ő Tamara, a társad. – mondta Joe

-         Örülök hogy találkozhattam veled Tamara. – mondta Jaszen  miközben kezet ráztak.

-         Szintén csupa öröm hogy találkozhattam veled. – mondta Tamara.

-         Értitek hogy mit kell tennetek? – kérdezte Joe.

Jaszen és Tamara bólintottak.

A repülőtök holnap reggel 6 órakor száll fel. Legyen nyugodt az éjszakátok és hajnal 3 órakor pontosan legyetek itt, hogy megkapjátok a végső eligazítást mielőtt a reptérre mentek. Holnap megkapjátok a hamis útleveleket és a hamis személyazonosságokat. Ne felejtsétek el ti egy házaspár tudósok vagytok, mert ez kevésbé feltűnő mintha nem vagytok rokonok és együtt utaztok és együtt éltek. A további részletek ezekben a mappákban vannak. – mondta Joe miközben az asztalra rakta őket. – Sok szerencsét!

Elköszönt Tamara, miközben távozott. Jaszen hamarosan követte a példáját.

2. fejezet: Egy pár

Jaszen a főhadiszálláson kívül is találkozott Tamarával. Jaszent felöltöztették vastag gyapjú ruhába, és az ásítása ködöt hozott létre a levegőben. Egyszerű gyapjú dzsekit viselt és a hideg miatt teljesen higgadtnak látszott. Bár őt szinte sose háborgatta semmi. Korán jött. A nap nem kelt fel még és az egyetlen fény a sárga utcai lámpáktól származott. Bármelyik kém tudta hogy korán jönni jobb volt mint pontosan vagy késve érkezni. Így több ideje volt letapogatni a területet csapdák, vagy bármi más miatt ami problémát okozhat egy küldetésen.

-         Te is korán jössz? – kérdezte Tamara, miközben ásított.

Jaszen egyszerűen bólintott. Ő már fel ébredt teljesen, ő mindig éber volt – nem volt szüksége hogy sokat aludjon, általában 3,4 óra elég volt neki. Az éjszaka túl értékes ahhoz hogy alvással töltse.

Körülbelül egy percen keresztül tartott a kínos csönd, Jaszen  egyszerűen körülnézett, míg Tamara megpróbált valamit kérdezni új partnerétől. A szemei és érzéketlen arca megfélemlítette őt és a vakmerőség nem mondott semmi többet a meglehetősen hideg megjegyzése után, vagy inkább a megjegyzés hiánya amit azelőtt adtak egymásnak. Hálás volt Joe-nak mert pont azelőtt érkezett meg mielőtt kezdett a helyzet igazán esetlenné válni.

-         Gyere be – mondta miközben kinyitotta az ajtót. Neked gyakorolnod kellene hogy korán ébredj fel. – mondta Tamara. A gyakorlat öl. – mondta Joe miközben egyszerűen megpaskolta a hátsóját Tamarának . – Gyertek velem. – mondta Joe.

Joe kinyitott egy egyszerű ajtót ami az irodájába vezetett, szürkefalakkal egy szürke íróasztallal, szürke székekkel és csak papírokkal és irattartó szekrényekkel vezetett egy ugyanolyan egyszerű irodába – a helység neve : szürke terem.

-         Üljetek le – mondta miközben a székekre intett. Tamara és Jaszen egymás mellé vitték székeiket, amíg Joe az asztal másik végénél munkainterjúkat csinált kettőjüknek – Próbálom hogy a tiéd legyen a legkeményebb meló, azért hogy ne tűnjön gyanúsnak és hogy kapj egyáltalán a gyárban munkát. – mondta Joe. A szemei unalmas arcokba ütköztek. – Alkottam egy lenyűgöző összefoglalót neked Tamara, ennek elégnek kell lennie ,hogy bekerülj a vállalatba. Felügyelj minden tevékenységet és bármi szokatlan pillantást. Ha bármi szokatlan történik hívj minket azonnal – mondta Joe, miközben az öklét döngette az asztalon. – Okunk van arra, hogy úgy gondoljuk valami rossz dolog fog történni hamarosan. Kettőtöknek béreltem egy lakást. Itt van a cím. Ha nem találsz semmi szokatlant februárig, nem hívsz minket, elrepülünk érted, hogy haza hozzunk – mondta Joe. – A legjobbakat kívánom neked.

- Köszönöm. – mondta Tamara. Azt akarom, hogy hívj engem minden nap végén. – mondta. – Értesíts engem arról hogy mi történik és hogy javul-e a helyzet. Mindenről mesélj nekem. – mondta Tamara.

Jaszen csendben maradt.

-         Készen vagyunk. – mondta Joe. – Ne akard lekésni a gépedet. – mondta a keze egy hullámával.

-         A siker – mondta Tamara.

-         Nem biztos – Joe befejezte helyette a mondatot.

Joe inkább az asztalon lévő mappák egyikéhez nyúlt. Tamara sóhajtott miközben elhagyta a szobát.

-         Most már úgy kell cselekednünk mintha egy pár volnánk. - mondta Jaszen Tamarának.

Tamara magában elismételte amit Jaszen mondott aztán bólintott hogy megértette. Tamara meglepődött hogy ténylegesen csak ekkor reagált rá. Rá mosolygott Jaszen de nem viszonozta azt. Sok mindent elárult volna ha viszonozza a mosolyt. Leintettek egy taxit és folytatták az útjukat. Jaszen az ablakon bámult ki, a gondolatai messzire elkalandoztak. Tamara kinyitotta a száját hogy beszélgetést kezdeményezzen de jobbnak látta ha becsukja, mert a partnere nem volt beszélgető típus. Helyette megpróbált visszaemlékezni az utasításokra a mappában. Átutaznak Bostonba, a feketeségbe, elhagyott utcákra.

A taxi megállt, megérkeztek a reptérre. Jaszen kifizette a taxist és elkezdte kipakolni a bőröndöket. Felvette a két nehéz bőröndöt, Tamara csak egy kis hátizsákkal indult el.

-         Adj egyet nekem is. – mondta Tamara miközben a bőröndök közül az egyikért nyúlt.

-         Jó ez így. – mondta Jaszen.

Teljesen nyugodtnak látszott hiába vitte azt a két nehéz bőröndöt. Elmentek a jegypénztárhoz és megvették a jegyeiket. Korán jöttek ezért csak néhány ember volt a pénztárnál. Nem kellett sokáig várniuk, hogy ők következzenek.

-         Jó reggelt uram és hölgyem. – köszönt a nő a pultnál.

-         Jó reggelt – köszönt boldogan Tamara

Jaszen nem köszönt csak átnyújtotta az útleveleiket. Meglehetősen zavaró volt hogy Jaszen nem szólt semmit.

Talán néma – gondolta magában a nő.

Jaszen bámulta a nőt ahogy ellenőrizte az útleveleiket. Tudta éreztetni a tekintetét az üvegen keresztül. Kicsit gyorsabban kezdett dolgozni a nő.

-         Valami probléma van? – kérdezte Jaszen.

A nő a pultnál csekély félelemben rángátózott.

-         Nincs uram. – mondta, miközben lassan felemelte a fejét. Visszaadta az útleveleket Jaszennek

Tamara rájött, hogy bár partnere csöndes volt, sugárzott belőle valami ami figyelmet követelt. Hatalmat és bizalmat sugárzott, és az emberek félelemben szolgálták őt. A mondatataiban volt valami ami embereket akadályozott meg, vitatkozott vele. Annak a fajta személynek látszott, hogyha még egyszer is látták őt, úgy tűnt mintha elfoglalná az egész szoba terét. Még Tamara is rá gondolt. Mire Tamara visszarepült a valóságba, bejelentkeztek és készen álltak hogy felszálljanak a gépre. Most hogy Jaszennek szabadon voltak a kezei, gyorsan megfogta az egyiket. Tamara megint rámosolygott. Jaszen végre reagált, és együtt mosolyogtak, őszintén. Hamarosan átadták a vámot és folytathatták a gépre szállást a kapunál. Jaszen csendes volt.  Gondolataiba merülve nézett ki az ablakon.

-         Valami aggaszt téged?- kérdezte Tamara. Jaszen visszatért a valóságba.

-         Nem. – válaszolta.

Tamara szkeptikusnak tűnt, de nem szólt semmit. Csendben ültek, és elmélyedtek saját gondolataikban. Tamara a repteret nézte. Gyerekek követték szüleiket a repülőtéren, miközben McDonalds Happy Meal játékokkal játszottak vagy egymással verekedtek. Fél-halott tizenévesek, akik, iPod-dal a fülükben és arcaikon halott kifejezéssel a szüleik után mentek. Párok olyanok mint amit Jaszen és Tamara tettettek, sétáltak kéz a kézben, megcsókolták megölelték egymást minden másodpercben. Miközben ezt látta Tamara közelebb ült Jaszenhez és megölelte őt.

Soha nem tudod mikor vagy hol, bármelyik pillanatban észrevehetnek. Az összes ügynök tudta, hogy nekik mindig éber kellene lenniük. Először kissé megdöbbentnek látszott de akkor viszonozta az ölelést szenvedélymentesen amilyen ő mindig is volt.

-         Te is izgatott vagy, édes? – kérdezte Tamara.

Jaszenen látszott nem nagyon tudta hogyan válaszoljon.

-         Nagyon, annyira. – válaszolt Jaszen.

Nem volt benne a legtöbb érzelem, de elég jól csinálták, ezért nem keltett gyanút.

Fentről a hangosbemondóból ezt mondta:

-         Az utasok a 6707-es járatra készülhetnek felszállni.

Tamara és Jaszen felugrottak, miközben kivették a jegyeket a zsákjaikból.

-         Csak ez kettő?- kérdezte az íróasztalnál a lány

-         Igen. – mondta Jaszen. A karjával átölelte Tamara derekát, Tamara pedig Jaszen  vállára tette a kezét. A lány bólintott és megengedte nekik hogy elutazzanak.

3. fejezet: Balett

Bármelyik pár ugyanúgy ült egymás mellett, mint ahogy Jaszen és Tamara. A tipikus káosz a  repülőgép felszállta előtt kezdődött – az emberek sürgették egymást, hogy a felső szekrénybe rakják a poggyászaikat, a babák sírtak, mintha a mély fájdalomban próbálnák a nyugtalan anyák irányítani a gyerekeiket. Légiutas kísérők jelentek meg a zsúfolt folyosókon.

Tamara és Jaszen megpróbálták figyelmen kívül hagyni a káoszt körülöttük, és úgy tettek mintha nem hallanának semmit. Tamara az iPod-ját hallgatta és figyelt hátha történik valami különös. A part tiszta volt.

Ahogy a repülőgép kezdett felszállni, Jaszen megszorította Tamara  kezét. Tamara bólintott neki, nagyon jó partnerként cselekedett.

Tamara az első órában elaludt, a feje Jaszen vállán nyugodott. Jaszen nem taszította el magatól.

Amikor megérkeztek az első dolog amit Tamara észrevett az hogy nagyon meleg volt. Hallotta hogy Ausztrália egy forró ország, de ő még soha nem tapasztalt ilyen meleget egyetlen országban sem. Az emberek levették a dzsekijeiket és elindultak, miközben az útleveleikkel legyezték magukat.

-         Meleg van, ugye? – kérdezte Tamara.

-         Nagyon – mondta Jaszen

Megállítottak egy taxit és megérkeztek a lakáshoz, ahová Tamaráék nem szívesen költöztek be. Ez egy divatos lakás volt, de nagyon kicsi. A házban volt egy hálószoba és egy kis helység amibe a nappalit, az ebédlőt, és a konyhát zsúfolták bele. A ház a kikötőre nézett és belváros közepén helyezkedett el.

-         A vállalat a következő héten zárva. – mondta Jaszen. – Nem tudunk akkor sok mindent tenni. Mit javasolsz mit csináljunk? – kérdezte

-         Menjünk el valahova szórakozni. Semmi szokatlan. Szerintem, a következő héten úgyse tudunk semmi hasznosat csinálni. – mondta Tamara.

Jaszen bólintott.

-         Jelenleg az operaházban Swan Lake előadása megy. – mondta Jaszen, miközben belelapozott a programajánlókba, amiket a repülőtérről hoztak.

-         Te a balett rajongója vagy? – kérdezte Tamara.

-         Bizonyos szempontból. Én balett-táncos vagyok – mondta

-         Ó! Az nagyon érdekes – mondta Tamara. Jaszen bólintott.

-         Szeretnél elmenni az előadásra? – kérdezte Jaszen.

-         Miért is ne. – mondta Tamara, miközben vállat vont.

-         Jó. – mondta Jaszen. Holnap van egy előadás. Foglalok helyeket a színdarabra. – mondta, miközben felvette a telefont. Tamara  lehuppant az ágyra.

-         Szépek a városi fények, ugye? – kérdezte Tamara, miközben nézte az irodaházak és a Sydney Harbour Bridge pislákoló fényeit. Jaszen bólintott.

Néhány percig feküdt az ágyon, aztán felkelt és kibontotta a haját, felvette a pizsamáját. Bebújt a paplan alá és ásított.

-         Jó éjszakát. – mondta Tamara.

-         Jó éjszakát, - mondta Jaszen, miközben leoltotta a lámpát. Tamara mosolygott és elaludt.