Még két fejezet és vége!

El sem hiszem, hogy már július van. Biztos vagyok benne, hogy utoljára akkor néztem ki az Clerkenwell-i ablakon, mikor még a Szt. Pál dóm tornyait hó födte, minen utcasarkon kidobott karácsonyi fenyőfák hevertek, és az utcai árusok még a maradék karácsonyi készletet próbálták eladni. (nem volt jó évük.)
Keményen dolgoztam az elmúlt időben, így a szellemekkel élt közösségi életemmel is felhagytam, ami nem volt kellemes, mert ők az egyedüli barátaim. És mit tudok mutatni? Hát azért mégsem keveset, lássuk:

Kezdjüök a főbb hírekkel. A kilencedik Alex Rider könyvből még két fejezet van hátra, és kész! Mint mindig, most is a honlapot olvasók többet fognak tudni a dolgokról, mint bárki más - beleértve akiadóimat, akik még egy szót sem láttak az egészből. Szóval...

A Scorpia Rising (Skorpia bosszúja- a szerk.) a londoni British Múzeumban kezdődik. Eztán efy Siwa Oázis nevű helyen folytatódik, Egyiptomban, a Sahara sivatag közepén, ahogy találkozunk egy Kalid Aziz Al-Kazim nevű fickóval, aki a legellenségesebb figura, akit valaha kitaláltam. Ő Saddam Husseinnek dolgozik, 14 éves kora óta. Aztán szerződött az Al Qaedához. Most pedig saját üzlete van. Három bűnözővel is találkozhatunk ebben a könyvben. Az egyiket nevezhetjük régi barátnak - aki egy népszerű követelésseláll elő. A másik egy tanár a nemzetközi iskolában Cairoban, ahol Alex tartózkodik, miután Londonban egy bérgyilkos megpróbálja... de nem akarok túl sokat elárulni.

Egyiptomból Párizsba utazunk a River Seine-hez, ahol egy közös régi barátunkkal a Skorpiával egy gyors találkát tartunk. Aztán a Gibraltárhoz megyünk. És végül - a 7. fejezetben - csatlakozunk Alex-el Angliában. Épp 15 éves ebben a könyvben és meglátjuk hogyan változik meg minden, különösen a Jackel való barátságát.

A Skorpia bosszújának egy nagyon csavaros cselekménye van, tele meglepetéssel, ami nem mind viccesek. Elég sok dolog... Szembetalálkozol Smithers legújabb kütyüjével és megtudhatsz dolgokat Smithersről, amit még ezelőtt nem tudhattunk. Láthatod Alan Bluntot egy teljesen új megvilágításban. Egyik szereplő, aki mind a 8 részben szerepelt már meghal. A vége pedig félelmetesen sokkoló. És miután kiolvasod jössz rá, hogy ez az utolsó könyv, és vége. EZ AZ UTOLSÓ ALEX RIDER KÖNYV! (Nos, azért fogok még írni egyet Jasszenről, de ez az utolsó rész a sorozatból.) Rendkívül elégedett vagyok ezzel a befejezéssel. Azt hiszem, ez a legjobb az összes közül - talán a legjobb könyv, amit valaha írtam.

Oh, igen - bocsánat, hogy ilyen sokáig húzom ezt a blogbejegyzést, de csináltam valami különlegességet. Az új fejezet az új könyvből, amit még senki nem olvasott a világon, el van rejtve valahol itt az oldalon. Csak kövesd a jeleket... (A honlap: www.anthonyhorowitz.com -a szerk. )
Mi mást mondhatnék erről az évről?

Január -> Visszatértem Antiguából ahol nyaraltam. A csúcspontja a hónapnak az volt, hogy részt vettem az "Any Questions" nevű rádiós músorban. Elég beteg voltam,és keveset aludtam. Minden nap 10 magazint és újságot olvastam. Mindegyik borzasztó volt, de egész jól ment, és azt mondták majd vissza fognak kérdezni. Csatlakoztam egy versenyhez a Fairtrade csokoládé gyárban - Divine Csokoládé. Adtak egy csomó csokit, szóval jó kövér lettem. Na jó annyira nem, de azért abba kellett hagyjam! Nem tudtam többet enni...

Február -> El kellett mennem Cairoba, hogy gyűjtsek infókat az Alex Rider könyvhöz, de a vulkán eltérített, így nem tudtunk leszállni. Meglátogattam a Royal Ballet Iskolát a Richmond Parkban, ami nagyon vicces volt. El tudod képzelni, hogy 14 évesen balettáncos legyél? Erősnek kell lenned, főleg, ha olyan lábad van, mint nekem. De a gyerekek, akikkel találkoztam nagyon ügyesek voltak, tehetségesek és sokkal hétköznapiabbak, mint ahogy vártam (mármint rendes körülmények közt). Támogatója lettem egy erőszakmentes társaságnak, amit Kidscape-nek hívnak. Nem szeretem az erőszakot. Ez az egyik oka, amiért útáltam a nagymamámat.

Március -> Egy könyvtalálkozóra mentem Németországba és sok vicces találkozásban volt részesen a németekkel, mindig az angol focicsapatot említették. Aztán a Foyle's War írása miatt ellátogattam Kolnba, amit a RAF alatt bombáztak le a háborúban. A katedrális (ami gyönyörű) az egyetlen régi építmény, ami megmaradt. Miért nem bombázták le? Szerintem azért, mert úgy gondolták, túl öreg és szép ahoz, hogy elpusztítsák - pedig akkoriban iránypontnak használták a Hanover-i útjukhoz, és így meg kellett tartaniuk. 65 éve vége a háborúnak. Sok idő lenne? Vagy aktuális lenne?

Április -> Egy látogatás a fogorvosomhoz április 8.-án. Hasonló fogorvosom van, mint Simon Cowell. Kellene megemlítenem? Végül Egyiptomban töltöttem el az áprilist, fantasztikus idő volt, tervezve a 9. Alex könyvet. Végigsétáltam a piactéren (ami fontos része lesz a könyvnek) és végigsétáltam a Nílus barkvidékén. Bementem a Sahara sivatagba, megszálltam a leghétköznapibb hotelben, ahol nem volt áram, se légkondi. Egy 4×4-es tömegben mentem föl és le a homokdűnéken. Láttam tevéket és sivatagi rókákat. Olvashatsz majd a kalandjaimról a Daily Telegraph-ban, ahová írtam egy cikket róla. Végül visszamentem Cairoba, ahol egy fantasztikus estét töltöttem az angol követségen, ahová vacsorára voltam hivatalos.
Gin-t és Tonic-ot kortyolgatva a teraszon a naplementében és éreztem azt a pillanatot , hogy megérkeztem, hogy az élet már nem lehet ennél jobb. És igazam volt. Nem lehet.

Május -> Beszédet tartottam a Lincoln fesztiválon. Elmentem a York Egyetemre és egy teremben voltam, ami a média szakosoknak volt. Aztán terveztem, hogy elmegyek Máltára, de a vulkán ismét közbeszólt.

Június -> Elkezdtem edzeni ismét a kutyámmal (Lucky) aki már túl öreg illendően sétáláshoz. Kivittem egy órára a Regents Parkba. A tréneremet Philnek hívták - vagy Phil a kiképző, ami az én nevem neki. Bolondul a fittnessért. Folyton a muszklikról beszél, fut, bicajozik, úszik, mászik, nem eszik, nem iszik, és elkerül mindent, amit élvezni lehet. A kemény kiképzés után azt hiszem lett egy kis muszklim a térdemen. De lehet csak bütyök.

Július -> Nos, most vagyunk júliusban, és most tértem vissza Bantry-ból, ami Írország déli felén van, ahol egy fesztiválon egy nagyon élvezetes előadó voltam. Nem hinném, hogy az Ireknél léteznek kedvesebb, barátságosabbak a földön. Ez különösen igaz két emberrel akik kitaláltak és üzemeltetnek egy honlapot. Igen, Xero és a társa a hotelnél vártak engem, Cork repülőtér közelében - a Raddisson (hotel). Raddison Blue-nek hívták....

folyt köv. (kiírom chatbe, ha lesz folytatás)