Másnap Hermione csak későn, olyan tíz óra körül tért magához. A vörös ágyneműk közt fekve újra és újra átélte azt a pár percet, amit előző este a fiúk hálószobájában töltött. Úgy érezte, mintha azóta pár óra helyett hónapok repültek volna el a feje fölött. Ahogyan visszagondolt Alex természetellenesen üres hangjára, érezte, hogy szemeit megint elöntik a forró könnycseppek. Tegnap éjjel azt hitte, már sírt eleget, de most úgy tűnt, még mindig akad egy-két kikívánkozó csepp a szemében. Miért? Egyre csak ez a kérdés foglalkoztatta. Idővel ráébredt, kizárt, hogy Alex azért hagyta el, mert már megkapta, amit akart. Nem ilyennek ismerte meg, így ezt a lehetőséget igencsak kétségbe vonta. Talán akad valamiféle logika abban, amit Shirley mondott neki a könyvtárban... Lehet, hogy egyikük sem tehet erről az egészről. Így azonban felmerült a következő kérdés is: ha nem Alex akart vele mindenféleképpen szakítani, akkor ki, vagy mi kényszerítette erre? Akármennyit is gondolkozott ezen, nem jutott semerre sem, így rövidesen feladta. Idővel arra is rászánta magát, hogy kimásszon a meleg takaró alól, s elvonuljon zuhanyozni, öltözni. Később már felfrissülten, s valamivel tisztább fejjel ment reggelizni. Azon már meg sem lepődött, hogy Alexet nem látja sehol, a fiú nyílván el akarja őt kerülni. Talán jobban is teszi, gondolta, miközben leült Ron és Harry közé, akiken látszott, hogy az előző napi incidens óta nem szóltak egymáshoz.
- Jó reggelt! - köszönt tettetett jókedvvel, majd szinte azonnal vörös hajú barátjához fordult, akinek kialvatlan szemei láttán azonnal elkomorodott.
- McGalagony nem mondott semmi biztatót, igaz?
- Az aurorok egész nap, sőt éjszaka is keresték, de egyszer±en semmi.
- Értem. Nézd, Ron, majdnem biztosra veszem, hogy Ginny jól van, és meg fogjuk találni.
- Bárcsak igazad lenne, Hermione!
Erre már nem tudott mit válaszolni, így helyette témát váltott:
- Shirley?
- Ott van - mutatott a Hollóhát asztala felé. A fekete hajú lány éppen Lunával beszélgetett valamiről.
- Milyen jól megértik egymást - mosolygott. Ron csak biccentett, majd sebtében belapátolta az ételt, és elment kutatni a könyvtárba a Traviata-jelével kapcsolatban. Ő pedig úgy döntött, a mai napot a pihenésre szánja. A tanulnivalók ugyan valóságos hegyekként tornyosultak az íróasztalára, most az egyszer ez érdekelte a legkevésbé. Útja a Fekete-tó partjához vezetett, ahol azonban hamar megbánta tettét, ám mivel közel és távol egyáltalán nem látta Alexet, ez valamennyire megnyugtatta, így inkább maradt. A tóparton üldögélve aztán megint elmerült a gondolatainak kissé zavaros tengerében.

Draco és Sabina enyhén szólva bizalmatlan arccal szemlélték az üstben gőzölgő Százfülé-főzetet, ami egyetlen éjszaka alatt óriási változáson ment át: a színe teljesen feketévé vált, és szokatlan, kénes szagot kezdett árasztani.
- Nem akarok bunkónak tűnni, de szerintem ezt nagyon elrontottad.
- Már hogy ronthattam volna el? Így kell kinéznie! - bizonygatta a maga igazát a szőkeség.
- Én ezt erősen kétlem, de te tudod - vont vállat. - Tegyük fel, hogy tényleg jól raktad össze, ki próbálja meg elsőként?
- Majd én - ajánlkozott. - Nehogy leessen az aranygyűrű az ujjadról.
- Ezt pont te mondod, Malfoy? - kérdezett vissza Sabina. Azt a pillantást, amit kapott, ha nem ismerte volna, biztosan nem teszi zsebre.
- Na, akkor hajrÁá - vett kezébe egy poharat, és merített a sötét löttyből. Beledobta az Alex hajából csent hajszálakat, majd várt. Rövidesen az ital színe zöldes, néhol kissé vöröses árnyalatot öltött. Eközben Sabina is beledobta Hermione hajszálait a magáéba. Az övé ugyanakkor mély lila színűvé vált.
- Fenékig - néztek egymásra. Abban a pillanatban, hogy felhajtották, mindkettejükön heves émelygés lett újjá, s csak hosszas küszködés árán sikerült leeröltetniük a torkukon. Összenéztek, és döbbenetükben még a poharakat is elejtették, a változás mindkettőjükön látszódott. Idővel már egy Hermione Granger, és egy Alex Rider nézett egymás szemébe.
- Visszaszívom az előzőt, tényleg szép munkát végeztél, Draco - szólalt meg a számára oly idegen, mindennél jobban gyűlölt hangon.
- Nem akarok akadékoskodni, de én megmondtam - villantott fel egy fölényes vigyort az Alex bőrébe bújt Draco.
- Elég volt az egoizmusból - hűtötte le egy kissé a másikat. - A szer hatása hamar elmúlik, sietnünk kell.
- Igazad van - értett egyet a mardekáros Cassanova, így rövidesen elváltak, hogy megkeressék a maguk "áldozatát".
Sabina nem gondolta volna, hogy ekkora szerencséje lesz: alig, hogy belépett az egyik kerengőre, ott egyszer csak megpillantotta Alexet. A fiú neki háttal állt, és elmerengve nézett ki az ablakon. Odakint még aprócska pelyhekben szitált a hó, ám már tudni lehetett, hogy ez a tél nem fog valami sokáig kitartani. A talaj ugyan még fagyott volt, fölötte csak egy igen vékonyka hóréteg pihent. Vett egy mély levegőt, apránként kieresztette megfeszülő tüdejéből, majd a lehető legcsendesebb léptekkel Alex mögé lépett. Pár pillanatig csak elmerengve nézte a fiút, mint aki el sem hiszi, hogy alig karnyújtásnyira van a hőn áhított céltól. Végül azonban a vágya erősebbnek mutatkozott a józan eszénél, így bal tenyerét a másik hátára tette, és halkan megszólalt:
A megszólított olyan hirtelen fordult felé, hogy kezét el kellett húznia, s önkéntelenül is hátrált egy lépést. Alex úgy nézett rá barna szemeivel, mint aki csodát lát, ám szemmel láthatóan nagyon nem örül neki.
- Mit keresel itt, Hermione? - kérdezte. Hangja olyan idegen s rideg volt, hogy Sabina, ha nem vette volna biztosra, hogy az átváltoztató-főzet működik, azt hitte volna, hogy a fiú átlát a cseles álcán.
- Téged - felelte jobb ötlet híján, ám Alex pillantása elárulta, hogy ez nem volt valami jó ötlet.
- Miért? Ilyen hamar elfelejtetted, mi történt tegnap?
Alexnek, bár igyekezett nem mutatni, ekkor lett gyanús az előtte álló lány. Kizártnak tartotta, hogy Hermione ne emlékezne a tegnapi szakításra. Létezik, hogy ez a lány nem az igazi Hermione Granger? És ha igen, akkor ki ez? Beletelt némi gondolkodási időbe, mire megfogalmazódott benne Sabina Pleasure neve. Eleinte kételkedett ebben, ám ráébredt, hogy igazából ezt könnyedén kitapasztalhatja. Csupán egy egyszerű kérdés kell hozzá.
- Emlékszel a Wimbledonra?
Látta, hogy sejtése beigazolódik, hiszen az ál-Hermione elbizonytalanodott, arcán a meglepettség árnya játszott, mint aki nem is tudja, mit mondjon.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz - motyogta halkan.
- Szerintem jobban jársz, ha igazat mondasz.
- Maradjunk annyiban, hogy lebuktál, Sabina. Nem tudom, hogyan vehetted fel Hermione külsejét, de az eredmény nem lett tökéletes. Ha az lett volna, nem kerestél volna meg.
A lány arcából minden vér kiszökött, s hirtelen már a kezében volt a pálcája, és Alex mellkasára célzott vele.
- Stupor! - hagyta el ajkát a kábító-varázslat. A fiú a másodperc tört részében átkozta magát, amiért pont ezen a napon nem a varázslatok ellen védő ruháit vette magára, s rövidesen kábultan esett össze a hideg kövön. Sabina egy darabig döbbenten nézte, majd lebegtető-bűbájjal felemelte áldozatát, és elindult a néptelen folyosón, hogy egy ideális rejtekhelyet keressen a számára. Választása Frics úr egyik dohos szekrényére esett, amit a gondnok köztudottan soha nem zárt be. Kitárta az ajtót, majd belebegtette a srácot, és egyszerűen rázárta a szekrényt.

Malfoy, nem tudván háztársa szerencsétlenségéről, abban a hitben indult Granger keresésére, hogy a másik lány nagyon jól ellehet a félrevezetett Alexszel. Amikor megtalálta a griffendéles eminenst a tó partján ücsörögni, még ő lepődött meg a leginkább, amikor a szíve egy hangos dobbanással a tudtára adta, hogy igencsak kedvére való a látvány. Volt vannak meghatározhatatlan báj ebben a lányban, ami újra- és újra nehezen titkolható ámulatba ejtette. Nem létező aggodalma most felszínre tört egy rövid időre, ám némi mély levegőn keresztül sikerült magát megnyugtatnia. Ez is csak egy csaj, nyugi, mondogatta magának, miközben egyre közelebb ment Hermionéhoz. Az talán megérezhetett valamit, mert ekkor hátranézett a válla felett.

Hermione igencsak összezavarodott, amikor Alex odalépett hozzá, és leguggolt mellé. Az első gondolata az volt, hogy talán álmodik, ám amikor a másik ajka az övéhez ért, végre elhitte, hogy mindez a valóság. Abban a pillanatban nem érdekelte semmi, ami tegnap történt, szakítás ide, vagy oda, a fő csupán az volt lényeges a számára, hogy a szerelem végre visszatalált hozzá. Olyan hamar adta meg magát a csóknak, hogy ez még Malfoyt is ledöbbentette egy kissé. Idővel azonban, amikor már kissé sikerült eme állapotából magához térnie, ráébredt, hogy Granger teljes egészében megbízik benne. Ezt kihasználandó, óvatosan fölállt, és vonta magával a lányt, akit rövidesen már a karjába is vett, és elindult vele valamerre. Azt se nézte, hová megy, csupán az érdekelte, hogy minél előbb megkaphassa azt, amire hosszú-hosszú évek óta vágyakozott. Szerencséjére, hétvége lévén a legtöbb diák a klubhelyiségekben mulatott, vagy ritkább esetben tanult, így néptelen folyosókon és titkos átjárókon át jutott el a Szükség Szobájához. Belépve az orrát szinte azonnal a vanília édes illata csapta meg, ami egy kis időre valósággal elbódította. Hermionéval a karjai között lépett oda a meglepően alacsony ágyhoz, és fektette le rá. Egyik döbbenetből a másikba esett, amikor a griffendéles eminens, még mindig pt csókolva, apránként kigombolgatta az ingjét. Most az egyszer hálát adott az égnek, amiért a többiekhez hasonlóan ő is mugli ruhát húzott az iskolai talár helyett.
Hermione ekkor végzett az inggel, s keze szinte azonnal besiklott a meglehetősen szellős anyag alá. Ujjai a kulccsont körüli bőrön simítottak végig futólag, ám ettől furcsa módon lemerevedett. Világosan emlékezett rá, hogy Alexnek itt van egy aprócska, de jól érezhető kereszt alakú sebhelye. Erről a testről azonban ez teljes egészében hiányzott. Biztosan csak képzelődöm, mondogatta magának, miközben sebtében a többi heget kezdte el keresgélni, ám száméra hihetetlen módon, egyet sem talált. A rémülettel vegyes iszonyat így akadály nélkül végigszánkázott a testén, ő pedig ellökte magától a fiút.
- Mi a baj, Hermione? – nézett rá amaz hitetlenkedve. Malfoynak egyszerűen nem fért a fejébe, hogy a tökéletes bűbáj ellenére miért taszította el a lány, aki most az ágy támlájánál kuporgott felhúzott térdekkel takargatva a testét, noha Draco még egy ujjal sem ért a ruháihoz.
- Te nem Alex vagy – motyogta halkan, kissé hitetlenkedve.
- Már hogy ne lennék az? – kerekedtek el a szemei. – Hiszen itt vagyok ellőtted…
- Te nem ő vagy! – ismételte konokul. – Nincsenek sebhelyeid.
- Micsoda? – Malfoynak itt jutott eszébe, hogy esetleg mégis belecsúszhatott egy kis hiba a bájital készítésekor. Azt a növényt kifelejtette, ami segített volna, hogy az általa sohasem látott dolgokat (sebhelyeket, anyajegyeket, s ehhez hasonlókat) is a testére ruházhasson.
- A francba… - ahogyan kimondta, már meg is bánta: a főzet hatása, számára érthetetlen okból, egyre fogyott, így a hangja a sajátjának és Alexének undorító egyvelegévé vált.
- Malfoy? – nézett rá Hermione döbbenten. Ahogyan jobban az arcába nézett, látni vélte, ahogyan a szerelme vonásai fokozatosan elhalványulnak, és Dracóénak adjál át a helyüket.
- Innen már nem menekülsz, Granger – suttogta, miközben közelebb csúszott a lányhoz, és erőszakosan szájon csókolta. Azonban Hermione sem volt rest, először sikerült magától ellöknie, és kiáltania, torkaszakadtából:
- Alex! Segíts, kérlek! Alex! – ám rövidesen a mardekáros keze a szájára szorult, ő pedig a könnyes szemekkel nézett el a fiú hegyes arcába.

Alex olyan hirtelen tért magához, hogy nem tudva, hol van, azonnal beleverte a fejét a szekrény közeli falába. Felszisszent, majd a fájó területre tette a kezét. Szerencséjére nem vérzett. Hol vagyok, kérdezte önmagától. Szeme lassan hozzászokott a félhomályhoz, és felismerte, hogy az egyik sarokba egy felmosó van állítva. Egy szekrény? Mit keresek én egy szekrényben? Aztán szépen lassan eszébe jutottak a dolgok: a keringő Sabina, mint Hermione, és legvégül az álma, amiben a háztársnője sikítozva kér segítséget, mert valaki erőszakoskodik vele. Valaki, aki félig úgy nézett ki mint ő, és félig, mint…
- Malfoy! – mondta dühösen. – Te szemétláda, mit csinálsz?
Oldalával a szekrény ajtajának dőlt, ám az belőle ki nem nézett erővel bírt, egyszerűen nem bírta kilökni. Talán Sabina rám zárta, jutott eszébe, és azonnal kotorászni kezdett a zsebében. Nem csalódott: a mardekáros lánynak eszébe sem jutott, hogy a pálcájával bármihez is tudna kezdeni, így azt nála hagyta. Előkotorta, majd elsuttogta az egyetlen bűbájt, amit megtanult:
- Alohomora- s láss csodát, az ajtó valóban kinyílt. Kimászott a szekrény aljából, futólag leporolta magát, majd az övéhez kapott: a pisztolytáska még meg volt, valamint a benne őrzött fegyver is. Hát, most használni fogja. A kérdés már csak az, hogy hol keresse a lányt. Harry, kapott a fejéhez, a Térképen biztosan rajta lesz!
- Alex! - fogadta Ron, amikor belépett a klubhelyiségbe. – Harry eltűnt!
- Mi?
- Eltűnt! Az ágya érintetlen, és sehol sem találom! A Tekergők Térképén sincs rajta! Pont úgy, mint Sabina…
- Na, ne! Figyelj, Ron – emelte fel a kezét, mielőtt barátja folytatta volna a megkezdett szóáradatot. – Malfoy elcsábította Hermionét. Valahol itt kell, hogy legyenek a kastélyban. Nálad van a Térkép?
- Persze, tessék – adta oda. – De mi az, hogy elcsábította?
- Nem tudom megmagyarázni… Félig olyan volt, mint én, de félig önmaga.
- Biztosan Százfülé-főzet, aminek múlik a hatása. De honnét tudod, hogy még együtt vannak?
- Láttam álmomban, de most nem ez a lényeg. Nincsenek rajta!
- Akkor tudom, hol keresed őket. Menj a Szükség Szobájába, biztosan ott lesznek.
Több sem kellett neki, lecsapta a papírost az asztalra, és mint akit a puskából lőttek ki, rohant a harmadik emeltre. Útközben a pisztolyt is elővette, tudván, hogy szüksége lesz rá. Amikor odaért a szőnyeghez, Alexet már nemigen érdekelte sem a jó modor, sem az, hogy az iskola tulajdonát készül tönkretenni, csupán egy határozott mozdulattal berúgta a Szükség Szobájának ajtaját, amely egy hangos reccsenés kíséretében kiszakadt a falból.
- A kurva anyádat, Malfoy! - kiáltotta, s a kezében tartott pisztoly ebben a pillanatban elsült: a kiröppenő golyó pedig belecsapódott a szőke mardekáros lábába, vöröslő vércseppeket szórva szét a ruháján, s a takarón

Malfoy a lábába hasító fájdalomtól felordított, és ugyanebben a pillanatban legördült Hermionéről, a következő pillanatban pedig az ágyról is. Útját egy vékony, de jól látható vörös csík jelezte. Nagy nehezebb talpra kecmergett, és gyűlölködve nézett a kezében még mindig pisztolyt tartó Alexre.
- Ezért még súlyosan megfizetsz, Rider! - sziszegte a fogai között, miközben elindult az üresen tátongó ajtórés felé. Mielőtt kiléphetett volna, Alex megfogta a karját, és egészen közelről a szemébe nézett, így suttogott, hogy az ágyon kuporgó lány meg ne hallja:
- Megérdemled, hogy egész életedre sánta légy azért, amit tettél, vagyis jelen esetében tenni készültél. Soha többé, egyetlen ujjal sem érhetsz ahhoz a lányhoz, akit szeretek.
- Ezt nem te szabod meg!
- Komolyan gondolod? Egy másodpercembe se kerül a másik lábadba is golyót ereszteni. Takarodj, Malfoy! - tette hozzá valamivel hangosabban, csak úgy, a nyomaték kedvéért.. A szőkeség sértetten fújtatott, ám belátta, hogy a háborút elvesztette, így lassan sántikálva távozott. Miután a trollos faliszőnyeg visszahullt a helyére, Alex közelebb merészkedett Hermionéhoz.
- Nyugalom, Hermione - állt meg az ágy mellett, és a megrettent lány vállára tette az egyik kezét. Szántszándékkal nem ölelte magához, hiszen tudta, ha megteszi a fal, amit eddig sikerült a szíve köré építeni, nyomban összedől, és akkor már semmi sem védheti meg a benne tomboló érzésektől. Így hát csak nézte a könnyeivel küszködő Hermionét, aki egy idő után könnyes szemeit rá emelte.
- Köszönöm - bökte ki egy hosszúra sikerült hallgatást követően.
- Nem tesz semmit, szükséged volt segítségre. Bár, ha nincs az az álmom, talán meg sem talállak...
- Álmod? Miféle álom?
- Majd később mondom - tért ki a válaszadás elől. -, de most Harrynek szüksége van ránk.
- Mi történt? - kérdezte kissé ijedten. - Eltűnt, Sabinával együtt. Több mint valószínű, hogy a lány keze van a dologban. Elcsábította valamerre a srácot.
- Vajon merre?
- Shirley, Ron és Luna most próbálja meg kitalálni. Egy biztos, bárhol is legyen, az a hely nincs rajta a Tekergők Térképén, és az órámmal se tudom megtalálni. Ezt a helyet pedig nyilvánvaló okok miatt kihúzhatjuk a listáról.
- Ez azt hiszem, jogos - biccentett Hermione, ám a lelke legmélyén érezte, hogy a foga nem füllik ehhez az egészhez. S nem azért, mert Harry nem jelent számára semmit, éppen ellenkezőleg: csak hát ott volt Alex is. A fiú, mintha megérezte volna, hogy a jelenléte befolyásolja a másikat, elhúzta a kezét, ezzel maga felé fordítva, s mélyen a szemébe nézve megszólalt:
- Nézd, Hermione, megértem, hogy nem akarod, hogy én is menjek, de egyet meg kell értened nekem ez a kötelességem. Ne értem segíts nekünk, hanem Harryért. Szükségünk van rád.
- Igazad van - sóhajtott fel halkan, miközben felállt. - Ez esetben mire várunk még? Indulás!