Prológus

Egy tizenhat körüli lány sétált fel és alá a Párizsi reptér váróhelységében. Halványan feltűnő punkos stílusa tökéletesen illett hozzá. . Kutakodó tekintete nem titkolta, hogy keres valakit, akit úgy tűnt egyelőre nem lelt meg, rá viszont eléggé felfigyeltek. Több szempár is végigérte kívánatos alakját, ami egy fekete, nyomott mintás top és egy lemezöves farmer fedett. Csuklóján több gyöngykarkötő is sorakozott, míg nyakában medál lógott. Pár kör után az egyik oszlopnak támaszkodva várakozott tovább, látszólag igencsak türelmesen. Kezében egy Nokia 7710-es volt és azt babrálta. Arcát nem lehetett látni, mert a vörösesbarna köteg védelmezően pajzsot vont köré, de mélykék szeme így is kibuktak mögüle. Hamvas bőre sápadt volt, orcáján ezt egy piros folt törte meg, amit ő kreált oda még indulás előtt. Szeme korvonalát feketével emelte ki, míg ajkai kívánatosan csillogtak a rajta lévő szájfénytől. Háttal állt a tömegnek, így nem vette észre a felé közeledő alakot, akin fekete öltöny volt és oakley napszemüveg fekete lencsékkel. A távolság vészesen csökkent köztük, míg nem a férfi a vállára tette a kezét, aki ettől összerezzent. Másodperc töredéke alatt fél fordulatot tett meg és egyenesen a szemüveges szemébe nézett. A két lencsében látta maga tükörképét, ami eddig ijedségtől torzult.

- Indulhatunk kisasszony? – kérdezte színtelen, kemény hangon. Erre a fajta hangra, ha eldöntendő kérdést tesz fel, csak egy válasz van és az, az igen, így a lány is bólintott, majd még utoljára megnézte magának a kifutópályát. Lassan baktattak le a lépcsőn. Nem használták a liftet, vagyis csak ő. A férfi nem vetette volna meg, de neki nagyon rossz emlékei fűződnek hozzá. Öt évesen egyszer közel tizenkét órát töltött egy liftaknában, több mint száz méterrel a talaj felett, ahol a lift elakadt. Teljes sötétség és némaság. Egy ilyen élmény után senki sem csodálkozott, hogy inkább lépcsőzik.

- Mr. Jade! – szólította meg kísérőjét, aki valamivel előtte haladt. – Nem állhatnánk, meg hazafelel a temetőnél? Ezt szeretném letenni! – mutatott fel egy kézzel font karkötőt. – Ezen a napon van Mélanie születésnapja és…

- Mrs. Kaigan nem örülne, ha késne kisasszony! – emlékeztette, hogy gyámja igen szigorúan bánik vele, és nem tűri a késést. Egyébként meg kedves hölgy volt. Valaha még szülőföldjén lakott, Tokió belvárosában, de miután férje meghalt Európába költözött, s most neki viseli gondját. Kaigan – san szigorú természetű volt amióta ismerte, de ha valaki jobban megismeri, akkor be kell látni, hogy vannak jó tulajdonságai. Nagyszerű történetei vannak, még Japánból és igen kultúrált. Clyde és Mélanie Starblaze gyermekét azért is fogadta be, mert szülei jó barátai voltak, és igen közel álltak hozzá. Gyakorlatilag csak ő, akkoriban ők maradtak az idős hölgynek.

- Meg fogja érteni! – zárta le ellentmondást nem tűrő hangon a lány, miközben beszállt a fekete Mercedesbe.

A nevem Shannah Madison Starblaze és az igazi történetem ezzel az indulással zárult le. Ez a levél pedig neked fog szólni, Rebeccah! Tudom rég írtam és nem válaszoltam a leveleidre, mert őszintén szólva el is felejtettem, de mindent leírok és akkor majd te is meg fogod érteni. De az is lehet, hogy hazugnak fogsz tartani, akkor ezt vedd egy történetnek kárpótlásul! Tényleg nagyon bocsi, amiért eddig nem írtam, és tudom, hogy a legutóbbi leveled tavasszal jött és meg még csak most írok… Remélem nem haragszol rám!



1. fejezet – Kezdődik…



- Oliver! Alex-szal gyakoroljátok a következőket katákat: Tensho, Saiha, Taikyoku Sono Ichi/Ni/San Ura!

- Shihan! Alex nem jött edzésre! – jelentette a fiú utólag a hiányzást. – Amúgy ő nem Shana párja?

"A fiú Oliver Gurgle volt. Egy évvel volt idősebb nálam és igazat mondott. Alex valóban az én társam, de mivel mindketten indulnak Megyei versenyen én meg nem, ezért Sarutobi- shinan vele tette össze. Jó volt karatéban, de agya már kevesebb, de tagadhatatlanul jól nézett ki. Barna haj, kék szem és magas is volt. Küldtem neked képet a csoportról, azon balra a harmadik, az ő, Alex az első sorban van, közel alatta. Neki szőke a haja és barna a szeme. Fel fogod ismerni őket! Alex már közel egy hete nem volt edzésen, valahogy furcsa, hogy ez Shinannak nem tűnt fel, főleg, hogy ő az egyik legjobb közöttünk. Előtte is volt, hogy több hetet kihagyott, aztán meg hegekkel magán jött be. Fura srác. Vagyis ezt gondoltam róla, egészen addig míg… majd megtudod."

- Shana! – hívta magához a férfi az előbb említett lányt, aki éppen az egyik lánnyal beszélgetett, látszólag nem az edzés volt a téma.

- Hai! – „jelentkezett”.

- Tudsz valamit Alex-ről? – kérdezte, mintha azért mert párok, házasok is lennének.

- Nem. – válaszolta. – De lehet, hogy megint beteg. – vont vállat, leplezve érdeklődését.

- Ha nem jön be, akkor nem indulhat jövő héten, vagyis, akkor te fogok átvenni a helyét, Shannah! – közölte vele, meg sem kérdezve, hogy szeretné-e.

- Shihan! Én még nem járok azon a szinten! – emlékeztette a férfit, aki leintette és visszament a 10 kyu-s kezdőkhöz. Ők voltak az úgymond: újoncok. Fehér öves kezdők, akik idén iratkoztak be, és most kezdik el az alapokat venni. A csoportban voltak 10- 1 kyu – sok is és volt 2 sho danos, nem számítva az edzőt. Elég vegyesen oszlottak el.

"Én pl. 3kyu-s voltam, a társam meg 1 danos. Nem mondok ujjat, azzal, hogy semmi kedvem nem volt a versenyhez. Simán leálaznak majd. Visszatérve a másik sho az Oliver volt, nem véletlen, hogy őket nevezte Sarutobi. Persze nekünk is lehetett volna, de én nem akarok versenyezni, mások meg beijedtek. Szerintem ez nem erről szól és bizonygatni sem akarok, ezért nem indultam még egyen sem. Nem akartam most elkezdeni, így mélyen ajánlottam Ridernek, hogy jöjjön el. "

- Shana! – szólította ismét valaki, mire ő megpördült, pont, hogy szembe kerüljön az illetővel. – Tényleg nem tudsz róla semmit? – kérdezte gyanakvóan Oli.

- Tudtommal nem színleled, akkor miért érdekel ennyire? – kérdezett vissza, de választ nem várt. – Amúgy nem. Nem hiszem el, hogy nekem kell indulnom! – duzzogott már magában, mert a srác már mással volt elfoglalva. A délkelt felé néző tatamira ülve meditált levezetőképp. Nem, mintha pár nélkül sokat tudott volna tenni, csak a technikákat gyakorolni, de azt is könnyebb gyakorlatban. Mellette két lány beszélgetett, akik a divat kedvéért iratkoztak be, vagyis Oliver kedvéért, remélve, hogy az felfigyel rájuk. Hát reményük beigazolódott, mert bénázásuknak köszönhetően dédelgette őket, azaz „korrepetálta” azokat. Shanat ettől szinte a hányinger kerülgette és elképzelte magát, hogy ilyen lesz. Hát nem nagyon lett volna ínyére, ha ő is ilyen nyálgombócként élné napjait, mint ezek. Egy fiúért meg főleg nem iratkozna be sehova. Ezek még a paintball pályára is felmennének, ha hívná őket, az pedig a pláza ellentéte és igen fájdalmas kimenetelű is lehet. Ő már csak tapasztalatból tudta. "